A TENGEREN IS TÚL

Regény, 224 oldal, keménytáblás. Móra Könyvkiadó
Bolti ár 2390 Ft – Online ár: 1793 Ft

Itt megrendelheted

Csoda csak akkor történik, ha nagyon hiszel benne. És akkor, ha mindent meg is teszel érte. Benedek tudja, hogy az édesanyja nem tűnt el végleg a tenger hullámai között. Hisz benne, hogy anyu él, és visszatér. Telhetnek hetek és hónapok, lehetnek Benedek körül kételkedő hitetlenek, és szervezkedhet a nagyi, hogy új mamát hozzon a házhoz, Benedek tudja: anya él! Talán az ufók rabolták el. Talán a mesebeli Miki majom hozza haza egy lassú csónakon. Talán csempészek hajójára került. Bármi történt is a tengeri viharban, a csoda egyszer bekövetkezik. Távol, egy idegen földrész fővárosában valaki a telefonért nyúl, és tárcsáz egy budapesti számot…

Az író legszemélyesebb hangú könyve, a nagy sikert aratott Édes Munyimunyi! most új címmel és borítóval jelenik meg.

Nógrádi Gábor: „Anyámnak és húgomnak ajánlottam ezt a regényt. Ők már nincsenek köztünk. De nehogy azt gondoljátok, hogy ez egy szomorú történet! Nem mondom, hogy annyira humoros, mint a Segítség, ember! vagy a Hogyan neveljünk?, de sokszor lehet nevetni rajta. Legalábbis az olvasók ezt írták. Persze azt is megírták, hogy a végén sírdogáltak. No, de arra is szükség van néha, nem? Az ember megkönnyebbül egy kis sírdogálás után. Pláne, ha nevetés követi.

Mikor a mamám elhunyt, kicsi gyerek voltam, és nem hittem el, hogy nincs. Mindig figyeltem az utcán, hátha feltűnik abban a virágos ruhában, amit annyira szerettem. Különösen, ha Pestre utaztunk, akkor kerestem mindenütt. Mert tudtam, hogy utoljára oda vitték, egy kórházba. Persze nem láttam, nem találtam. Az Édes Munyimunyi!, illetve új címén A tengeren is túl című regényben azonban visszatért hozzám az anyám. Na, ugye, hogy igazam volt! Tudtam, hogy él!”

RÉSZLET A REGÉNYBŐL

A francia tengerparton nagyon nehéz kavicsot gyűjteni. A kavicsok többsége ugyanis olyan szép, hogy az ember legszívesebben mindet egy zsákba lapátolná és hazavinné. Aztán a család ülhetne otthon a tévé előtt nyakig a sóderben. Az egyik kövecskét színes erezetek díszítik, a másik félig fekete, félig fehér, mintha így tervezte volna meg egy művész, a harmadik szürke, egyetlen vöröses színű övvel a derekán. És mindegyiket csodálatosan gömbölyűre és simára csiszolta a tenger. A tenger olyan, mint az iskola meg az élet: minden szögletest, rücsköst, érdest igyekszik legömbölyíteni. Igaz, ez az iskolának meg az életnek nem mindig sikerül.

– Csak a legszebbeket válogassátok ki! – mondta Edit a gyerekeinek, akik percenként szaladtak oda hozzá egy marék kaviccsal meg Bobival. Szegény eb nem értette, hogy bolond gazdái mért kapkodják fel a földről azt, ami se nem ennivaló, se nem kutyakaka. – Ha mindet betesszük a kocsiba, amit ide hoztok, hova fogunk ülni? Vagy azt akarjátok, hogy én itt maradjak?

– Nem! Nem! – kiabálta Kata meg Ben, és messzire dobták a markukban szorongatott kavicsot.

Később a kavicsgyűjtők leültek egy sziklára, és Edit mesélt nekik. Volt egy folytatásos története, amit régen a kicsi Dórának mesélt, aztán, hogy Dóra felnőtt, inkább Benedeknek, majd végül Katának. Persze Beni is mindig ott maradhatott mesélés közben, ha akart. És általában akart. A mama fantasztikus meséjében a saját gyerekein kívül Miki majom volt az állandó főszereplő.

– Miki majom egy napon, amikor a csillagok között cikázott az űrhajójával, meglátott egy kicsi rakétát, amelynek az ablakán egy kutya kukucskált ki szomorúan. “Munyimunyi! – kiáltott rá Miki majom. – Hát te mit csinálsz itt, haver?” “Keringek – válaszolt a kutya. – Kísérleti kutya vagyok. Kilőttek a világűrbe, de elfogyott a benzin, és nem tudok visszamenni a földre.” Miki majom erre rögtön áttette a kutyát az űrhajójába és visszavitte a földre. Csakhogy a kutya nem maradhatott vele, mert Mikinek sok dolga volt: meg kellett mentenie az embereket a gonoszoktól, meg ilyesmi. Elrepült hát a kutyával Budapestre a Pék utca nyolcba…

– Ott lakunk mi – szólt közbe Kata.

– Így van – bólintott Edit. – És Miki majom tudta, hogy a barátai: Kata és Beni szeretik a kutyát. Ezért lekiabált: “Munyimunyi! Találtam egy kutyát a világűrben. Nem akarjátok befogadni?”

– De igen! – mondta Kata. – Akarjuk! – És Miki majom akkor leeresztette egy kosárban a kutyát az erkélyünkre. Így került hozzánk a Bobi – fejezte be a rövid mesét az anya és megsimogatta a kutyát.

Bobi olyan vidáman csóválta a farkát, mintha értette volna a történetet, és büszke lett volna arra, hogy ő egyenesen az űrből érkezett. Kata megölelte a kutyát, és megkérdezte az anyját, hogy mért mondja Miki majom mindig azt, hogy “munyimunyi”? Megkérdezte, pedig tudta ő azt nagyon jól.

– Mert Miki majom mindig így beszél – mondta el ismét a mamája. – Csak ezt hajtogatja. Munyimunyi! De mi mégis tudjuk, hogy mit akar mondani.

Benedek a száját húzogatta.

– Az űrhajót nem benzin hajtja és odafent nincs levegő. Hogy hozta át Miki majom a kutyát az egyik űrhajóból a másikba?

– Mondd kisfiam – nézett Edit legokosabb fiúgyermekére –, úgy nézek én ki, mint a Spektrum televízió? Ha tudományos ismeretekre vágysz, ne rám kattints!

Beni zavartan vigyorgott. Tényleg butaság a fizika törvényeit számon kérni egy mesén.

– Egyébként Bobi űrruhában volt, és palackból kapott levegőt, te észlény – ölelte magához Benedeket az anyja, de akkor már Kata is ott volt a nyakában, és a kutya is fel akart kapaszkodni a hátán. A szeretetvágy fertőző.

– Segítség! – nevetett Edit, majd a családtagjait lerázta, a szalmakalapját Kata fejére ejtette, és berohant a tengerbe. A gyerekek futottak volna utána. – Most ne gyertek! – kiáltott Edit. – Nagyok a hullámok. Vigyázz Katára! Úszom egy kicsit. – És belevetette magát a vízbe.

Edit kitűnően úszott. Versenyeken indult ifjabb korában. Érmei meg oklevelei otthon az üveges polcon voltak, mert mindenféle bajnokságot nyert.

Benedek kézen fogta a húgát és odasétált, ahol a tenger csak a lábukat nyalogathatta. Onnan nézték az anyjukat, aki nagy karcsapásokkal, könnyedén szelte a vizet.

Bobikutya űrlény megpróbált a családfő után sprintelni, de miután a kopópapa ellenére csak egy földszintes tacskónak született, az első nagyobb hullám kidobta a partra, mint egy labdát.

Edit a parttól nem túl messze úszkált ide-oda, hogy még meghallhassa, ha a gyerekei utána kiáltanak.

– Látod anyut? – kérdezte Beni Katát.

– Látom… Nem látom… Látom… Nem látom… – mondta a kislány, és figyelte a hullámok hátán felemelkedő majd elsüllyedő testet.

Benedek elvigyorodott a kislány csacsogásán, de aztán elkomolyodott, míg imádott anyja felbukkanó és elmerülő alakját figyelte. Nem jó érzés volt, amikor a piros fürdőruha a hullámok között hirtelen eltűnt a szeme elől. Nagyon szerette az anyját. Szépnek találta szabályos arcát, ősz szálakkal tarkított sötét haját, szénfekete nagy szemét és mindig nevetésre kész vékony ajkát. Úgy gondolta, az ő mamája a leggyönyörűbb nő a világon.