GYEREKRABLÁS A PALÁNK UTCÁBAN

Regény, 248 oldal, keménytáblás. Móra Könyvkiadó

Bolti ár 2399 Ft – Online ár: 1799 Ft

ITT megrendelheted!

Ilyet se látott még a világ! Hogy egy nyomozó a gyerekrablók pártjára álljon, őket segítse, és ezzel összezavarja a rendőrséget? Meg egyébként is: milyen detektív az, aki nyomozás helyett focizik, ócskásnak meg kéményseprőnek öltözik, és ezzel szinte őrületbe kergeti szerencsétlen főnökét? De ez még semmi! A legfurcsább, hogy mi, az olvasók is egyetértünk Hecseki Boldizsárral, és izgatott lelkesedéssel követjük Kondor Lajcsi, az elrabolt kisfiú kalandjait. Pedig a regény ugyanolyan vérfagyasztóan kezdődik, mint a gyerekrablásról szóló történetek általában. A kisfiú eltűnik, a rablók zsaroló levelet küldenek, pénzt követelnek és fenyegetőznek. Továbbá minden szörnyen titokzatos és félelmetes. Aztán elszabadul a pokol! Megtudjuk, hol van az elrabolt gyerek, és kik a rablók, miközben az ifjú nyomozót, Hecseki Boldizsárt, folyton letartóztatják… A fergetegesen vidám regényből nagysikerű film is készült Koltai Róbert főszereplésével.

A Gyerekrablás a Palánk utcában ajánlott irodalomként bekerült néhány általános iskolai tankönyvbe

Nógrádi Gábor: „Ez volt a legelső regényem. A fiaimnak írtam, Gergelynek és Bencének. Bencét bele is írtam a történetbe. Róla mintáztam Dávid Anti figuráját. És ami még érdekesebb: ezt a szerepet Bence játszotta el a filmen! Azaz: eljátszotta saját magát! A fotón éppen egy nagyon csúnya jelenetet láthatsz. Az elrabolt Lajcsika fülét javasolja levágni Dávid Anti (azaz Bence), hogy a szülőknek elküldve bebizonyítsa: a gyerekrablók nem viccelnek! Nem árulom el, hogy Lajcsika elfogadta-e a véres ötletet, de sejtheted…

Amit még el kell árulnom, hátha valaki nem tudja: a regény eredeti címe Hecseki és a gyerekrablók volt, a film címe pedig Gyerekrablás a Kakas utcában lett volna. Miért lett a Kakas utcából Palánk utca? Mert a filmforgatáson, egy esős felvételen véletlenül látszott a valódi utca valódi névtáblája Pesten, a XV. kerületben, és nem ismételhettük meg a jelenetet.”

RÉSZLET A REGÉNYBŐL:

Egy nappal a gyerekrablás előtt, augusztus másodikán, a déli órák utáni nagy melegben kis csoport álldogált a közeli játszótér egyetlen, árnyékot adó fácskája alatt. Egye¬dül Pirók Andris, az örökmozgó csodacsatár cselezte ki a közönyösen álldogáló fácskát focilabdájával, amelyet né¬hány nappal azelőtt, a tizedik születésnapjára kapott.

– Pirók II. viszi a labdát! – rikácsolta közben. – Viszi, viszi, hatalmas cselsorozat után... hopp, egy utolsó csel... elfekteti a kapust, és belsővel, finoman, a bal alsó kapufa mellett begurítja a lasztit a hálóba. Góaóaól!!!

– Mondd, Pirók II. – szólt oda Lajcsi –, befagyna a feneked, ha egy kicsit abbahagynád az ugrálást?

András odasomfordált a labdával a többiek közé, és fel¬húzott szemöldökkel elnézett mellettük.

– Kösz – mondta Lajcsi, és megszívta az orrát. – Ne hara¬gudj, de most igazán fontos dolgokról dumálunk.

Öten álltak történetünk főszereplője körül, s hogy végre Pirók is lebénult, folytathatták a beszélgetést.

– És mi lenne, ha megmondanád az anyukádnak? – kér¬dezte Lajcsitól a középen kettéválasztott hajú Kocsonyás Gergő, és olyan okosan nézett, ahogyan komoly dolgokról beszélgetve nézni illik.

– Mit mondana meg? – nézett rá megvetően, karba tett kézzel Pirók Zsófi, a társaság legidősebb tagja, aki tiszta blúzában és szoknyájában kirítt a piszkos térdű fiúk társa¬ságából. – Azt, hogy ki akar szökni az édesapja után? Vagy azt, hogy az édesanyja ne menjen feleségül az Állókígyóhoz? Azt hiszed, beleszólhat az ilyesmibe egy gyerek?

– Hát... – mondta Gergő. – Miért ne?

– Okos! Okos! – csúfolódott Anti, Dávid bácsi kilencéves unokája, aki kinőtt atlétatrikójában úgy festett, mint egy zsugorított díjbirkózó. – A mamájának mindent elmond szépen, aztán bezárják egy szobába szépen...

– ...ahogy téged szoktak szépen – fejezte be a mondatot Andris (Hajrá, Pirók II.!), és már futott is a meglóduló Dávid Anti haragja elől.

– Szobafogság! Szobafogság! – kiabálta távolabbról Pirók II. Anti azonban megrántotta a vállát, mint aki nem foglal¬kozik gyengeelméjűek megfenyítésével. Pláne ha gyorsab¬ban futnak, mint ő.

– Anyámmal nem lehet beszélni – mondta Lajcsi. – Tud¬játok...

Itt egy pillanatra megállt, mert az embernek meg kell gondolnia, mit mond az édesanyjáról.

– Tudjátok, már ő is úgy érzi, hogy nem kellett volna elválnia. Szereti az apukámat. Én tudom. De ezt sohasem mondaná meg. Még nekem sem. Aztán meg ott van Róza néni és Sanyi bácsi. Szövik a pókhálót.

– Én is ezt mondtam a múltkor – jegyezte meg Zsófi. – Hogy szövik.

– El kellene őket kapni egy sötét utcasarkon – heveske¬dett Anti. – Mondjuk, ott nem lenne villany, aztán csak úgy gyanútlanul sétálnának haza – trallala, trallala! –, mi meg elbúj¬nánk a kapukban, és egy jelre rájuk rohannánk!

– Á! Erre már én is gondoltam – szólt Lajcsi. – Nem megy. Mit csinálnánk, ha elkapnánk őket? Megvernénk? Na és? Nem ér semmit. De ha én el tudok menni édesapám¬hoz, és beszélek vele, és elmondom, hogy...

Itt Lajcsi szava elakadt, nagyot szívott az orrán, és elné¬zett a hinták felé. A többiek is összevissza nézdegéltek: a lábukra, egymásra meg a fára, míg újra meg nem jött Lajcsi hangja.

Kevés rosszabb dolog van annál, mint ha valaki sír mel¬lettünk, és nem tudunk rajta segíteni.

– Tudom, hogy vissza fog jönni. Amit én kérek tőle, azt mindig megcsinálja. Te is emlékszel, Andris, amikor a ma¬gasugróléceket megcsinálta.

– Igen – bólogatott Pirók II, aki vissza¬merészkedett a csoporthoz, és megállt Lajcsi mellett, de Antitól kissé távolabb.

– Na ugye. Kimegyek, és megmondom neki, hogy háza¬sodjanak újra össze. Elmesélem, hogy milyen hülye az Álló¬kígyó, meg a Róza néni mennyit eszik...

A többiek nevettek, és Lajcsi is elmosolyintotta magát.

– Biztosan visszajön. Ő nem is akart elválni. Én ott vol¬tam a tárgyaláson! Ő nem akart elválni.

– Hát persze – mondta Zsófi –, miért akart volna? A mamád szép.

– Na ugye – mondta Lajcsi –, én is ezt mondom!

– És tulajdonképpen most hol van az édesapád? – kér¬dezte Kocsonyás Gergő.

– Olaszországban. De két vagy három nap múlva már Párizsban lesz.

– Az Franciaország fővárosa – kottyant közbe Iván, Gergő unokatestvére, de aztán zavartan megigazította a szemüve¬gét, mint aki nem mondott semmit. Őt ne okosoz¬zák le!

– Feri bácsi mesélte el nekem tegnap az útvonalat. Ő a kamionosok csoportvezetője. És ha én most elbújok, mint¬ha elraboltak volna, és szerzek ezzel hatvanezer forintot, akkor már el tudok menni Párizsba repülővel.

– Az frankó! – vakkantott Anti.

– Csakhogy útlevél kell – szólt közbe Zsófi.

– No és? Egy éve külön útlevelet csináltattunk nekem. Akkor még úgy volt, hogy meglátogatom... Csak előveszem a fiókból, és kész.

– Ez veszélyes – mondta Gergő.

– Az űrhajózás is veszélyes – szólt Lajcsi.

– Az élet is veszélyes – tette hozzá Zsófi, mert valahol ezt olvasta.

– A tévében mondták, hogy egy elrabolt gyereknek le¬vágták a fülét – jegyezte meg Pirók II. András,.

– Ki vágta le? – kérdezte Iván.

– Hát az emberrablók.

– Jó, majd nyissz, nyissz! Levágom a saját fülemet! – for¬tyant fel Lajcsi, és leült a fa tövébe.

– És hogyan képzeled ezt az... izé... elbújást? – guggolt le Gergő, hogy egy szintre kerüljön Lajcsival, aki hátát a fa törzsének döntve egy fűszálat rágcsált.

– Egy erdőben kell elbújni – mondta Pirók II. – A rablók is oda bújnak, és akkor senki sem találja meg őket.

– Robin Hood is oda bújt – jegyezte meg Gergő. – Csak¬hogy Budapest nem a sherwoodi rengeteg. No meg egy igazi erdőben vadállatok vannak.

– Én vagyok Maugli! A dzsungel fia! – rázta karját az ég felé Dávid Anti, és tenyerével a száját ütögetve felüvöltött: – Ábábábábábábábá!

– Először is, így Tarzan csinált, nem Maugli! – mondta Lajcsi. – Másodszor, ha folyton hülyéskedtek, akkor nem kell segíteni.

– Lajcsinak igaza van – bólintott Zsófi. – Nem értitek az egészet.

– Erdőbe nem bújok – jelentette ki Lajcsi. – Nincs is erdő, meg aztán éjszaka ott nem lehet aludni. Valami pince vagy elhagyott ház jöhetne csak szóba. Esetleg egy fáskamra. Nincs valamelyikőtök udvarában egy olyan fás¬kamra, ami emberrablásra alkalmas?

– Nincs – mondta Zsófi. – Tudod, hogy nincs. Nálunk tele van...

Talán már sohasem tudhatjuk meg, hogy Zsófiék fás¬kamrája mivel van tele, mert Dávid Anti, mint egy gumilab¬da, fektéből felpattanva elüvöltötte magát:

– Ötlet! Zseniális ötlet! A probléma meg van oldva!

– Meg a cipőfűződ is – mondta Pirók II. – Tarzan, a majomember elveszti a cipőjét.

– Ide figyeljetek!...

És Anti elmondta, hova bújjon Lajcsi.