HOGYAN NEVELJÜNK...?
Regény, 192 oldal, keménytáblás. Móra Könyvkiadó
ITT megrendelheted kb. 20% kedvezménnyel online!
(Ha a Móra Kiadónál elfogyott, keres más terjesztőknél - Líra, Libri, Bookline - vagy e-könyvként!)
Akarod tudni, hogyan kell megnevelni a játszótársadat, a padszomszédodat, a barátod mamáját, a matektanárodat, a macskát és a házi legyet? Tudod, hogyan nevelhetjük le magunkat az orrturkálásról, a kézizzadásról, a falánkságról, a tévénézésről, a félelemről és a csúnya beszédről? Szeretnél a tacskóból vérebet, magadból meg kitűnő tanulót nevelni? Vagy talán a családodat akarod átnevelni: a kistestvéredet, a nagybácsidat, a nagymamát? Semmi akadálya. Csupán a könyvben található hatvanöt vidám írást kell elolvasnod, és már hozzá is foghatsz a neveléshez. Vagy a nevetéshez.
Nógrádi Gábor: „Gyerekkoromban mindenki azt hitte, hogy a nevelés csodákat művel. Ez mellesleg igaz. És azt is hitték, hogy mindenkit át lehet nevelni tetszésünk szerint. Akár egy egész népet. Ez nem igaz. Ennek a buta gondolatnak a kicsúfolására írtam meg a Hogyan neveljünk? című humoros tanácsadó gyűjteményt. Ez a kötet arról szól, hogy mindent és mindenkit meg lehet nevelni. (Kivéve persze saját magunkat, mert a mi egyéniségünk szilárd és érinthetetlen, mint a jéghegyek az Északi sarkon.) Amikor az első ‒ családtagjainkra vonatkozó ‒ nevelési tanácsokat megírtam, elkapott a szédület: rájöttem, hogy az ufóktól a rendőrökig, és a matektanártól a kísértetekig bárkit átnevelhetek. És nem kegyelmeztem semminek és senkinek. Sőt! Mostanában megint viszket bennem a kis ördög: mi lenne, ha megírnám a tanácsaimat, hogyan kell átnevelni a polgármestereket, a minisztereket, sőt, a miniszterelnököt és az államelnököt is! De itt nem állnék meg! Nem ám! Lehet, hogy azt is meg tudnám írni, hogyan kell megnevelni saját magamat! A képzelet ereje végtelen! Határ a csillagos ég.”
Hogyan neveljük a nagymamát?
A nagymamák átnevelése minden nevelési program közül a legegyszerűbb. Ez abból is látszik, hogy a feladat telefonon keresztül is elvégezhető, amely módszer a kutyusunk, a cicánk vagy a szíriai aranyhörcsögünk esetében nem vezet célra.
Vegyünk egy hétköznapi példát. Tegyük fel, hogy diós puszedlire fáj a fogunk, amit köztudottan a mi nagymamánk készít a legjobban ebben a Naprendszerben. Mi a teendő? Egyszerű. Felhívjuk telefonon a nagyit és elővesszük azt a hangunkat, amivel már három éves korunkban is kenhető állapotba olvasztottuk. Igaz, hogy mondjuk már 14 éves nagy lakli marhák vagyunk, de a nagyszülőknek nincs időérzékük, ha az unokájukról van szó. Mi mindig babák maradunk számukra. Egy alkalommal, a saját fülemmel hallottam, hogy egy izgő-mozgó tizenöt éves lányhoz így szólt a nagymamája: Zsófika! Nem akarsz a bilikére ülni? Baj lesz!
Szóval felhívjuk telefonon a folytonos időutazással és a derekával kínlódó nagyit.
Halló! Szia nagyikám! Jaj, de jó, hogy hallom a hangodat! Hogy vagy? Nem fáj a derekad? Majd megint megmasszírozom, jó?...
Telefonbeszélgetésünknek ennél a pontjánál már a legtöbb nőnemű nagyszülő enyhén kocsonyás állapotba kerül. Vannak azonban szívósabbak is, akik az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem átallnak arra gyanakodni, hogy bennünket nem csupán és kizárólag az ő hogylétük érdekel, hanem netalántán valamiféle hátsó szándékunk is van a telefonálással. (Lásd diós puszedli!) Az ilyen nagyikkal még az is előfordul, hogy közbevágnak és megkérdezik, hogy miért nem látogattuk meg őket már két hete? Ilyenkor azonnal elő kell kapni a „szegény, leterhelt gyermek panaszai” című pedagógiai példabeszédet.
Imigyen: De drága nagyikám! Hát te tudod a legjobban, hogy mennyit kell tanulnom! Dolgozatot írtunk töriből, matekból felmérő, felelés a félévi jegyért, négyesre állok, de csak mert a Töki ki akar szúrni velem, aztán angol, délután torna, és a bevásárlás... meg a többi, meg a többi...
Mindezt addig hadarjuk, mígnem a nagyi teljesen megpuhul és fogyasztható állapotba kerül, azaz át lesz nevelve.
És akkor bármit kérhetünk tőle.
Nem ismerek olyan unokát, aki ne találná meg a nagymamájához a megfelelő hangot, bármilyen nehezen is nevelhető az a nagyi. És ha mégis akad ilyen unoka, az nem érdemli meg a diós puszedlit.