A BÁTYÁM ZSENI
Regény, 240 oldal, keménytáblás. Móra Könyvkiadó
ITT megrendelheted kb. 20% kedvezménnyel online!
(Ha a Móra Kiadónál elfogyott, keres más terjesztőknél - Líra, Libri, Bookline - vagy e-könyvként!)
A tizenöt éves Gergő szenzációs találmányát, a kétmillió dollárt érő tolmácsprogramot valaki el akarja rabolni. De vajon ki? Kefe tanár úr? Vagy a tanár úr testvére, Ottó, aki csak a program miatt utazik haza Amerikából? Vagy mindketten? Még jó, hogy Geri öccse, Tom résen van, és figyelmezteti bátyját a veszélyre. De vajon Geri hisz neki? Hiszen a testvérek között nem éppen testvéri a szeretet. Ilyesmi előfordul, ha két fiú ugyanabba a lányba - a szépséges Eszterbe - zúg bele. Szerencsére beszáll a nyomozásba a hatodikosok titkos Szövetsége és segít Veronika tanárnő is, aki okkal gyanakszik Ottóra.
Nógrádi Gábor: „Nem titkolom, a fiaim miatt írtam meg ezt a regényt. Gergely és Ben sokat vitatkoztak, veszekedtek. Kisebb korukban még verekedtek is. Nyilván elsősorban a szüleik voltak a hibásak ebben, azaz félig-meddig én. A kisgyerek még nem tudja önmagát nevelni. Őt nevelik.
Azt igyekeztem megfogalmazni A bátyám zseni című könyvben, hogy bármennyire vetélkedik, veszekszik két testvér, leginkább egymásra számíthat. Hiszen számtalan dolog közös bennük, és nem csak a sejtjeikben, hanem a viselkedésükben, a gondolataikban, az álmaikban, a személyiségükben.
A regény persze nem tankönyvnek készül. A történet ugyanúgy igyekszik izgalmas, humoros, meghökkentő lenni, amiképpen a többi történetem.
A sztoriba egy olyan találmányt is beleszőttem, ami régi álmom, s aminek a megvalósítása nincs is olyan messze! Már dolgoznak rajta, s vannak sikeres kísérletek. Ez az újdonság pedig a tolmácsprogram, amely minden nyelvről minden nyelvre azonnal fordít. Ennek a találmánynak persze nem csak az az előnye, hogy nem szükséges éveken át egy nyelv megtanulására fordítani minden időnket, hanem az is, hogy a világon bárkivel azonnal tudunk beszélni, azaz információkat, gondolatokat cserélni, hogy egymást megértsük és elfogadjuk.”
RÉSZLET A REGÉNYBŐL
Az tuti, hogy a tesóm nem normális!”
Ez volt a tizenkét éves Tom véleménye tizenöt éves bátyjáról, Gergőről, akit otthon csak Gerinek becéztek.
Miközben Tom ilyeneket mondott a családtagjainak vagy a barátainak, hátul kis varkoccsá gumizott barna haját megrázta, és napbarnított, kerek arcából úgy villogtak elő nagy, éjsötét szemei, mint két csiszolt, fekete kavics.
„Ha a hülyeség fájna, te ordítanál” − ordította Tom néha Gerinek. És ezt nevezik a szülők testvéri szeretetnek.
Ezt a benyögést egyébként Tom az osztálytársától, Kacortól, azaz Katzer Dodótól nyalta, aki újságíró anyukájától hallotta, aki Kacor apjának kiabálta, mikor váltak. „Ha a hülyeség fájna, te ordítanál!”
Tom szerint ez dögös szöveg. Ezért vette át Kacortól. Így terjednek az efféle bölcsességek szájról szájra, mint a népdal meg az influenza.
Gergő nem foglalkozott az öccse pimaszkodásaival. Kiutalhatott volna neki néhány pofont, mert ugyan vékonyabb testalkatú volt, de majd egy fejjel magasabb és öt kilóval több, mint Tom. Ennek ellenére sohasem emelt kezet az öccsére. Tom úgy fröcsöghetett rá, mint egy szétdurrant szennyvízvezeték, Gergő rá se nézett. Csak ült a számítógépe előtt, bele-beletúrt rövid szőkésbarna hajába, zöldesszürke szemét a monitorra függesztette, és fantasztikusnak ígérkező találmánya valamelyik részletén törte a fejét.
Úgy tudott összpontosítani egy-egy megoldatlan problémára, feladatra, ahogy a filmekben a bérgyilkos céloz áldozatára a távcsöves puskával.
Dagadt pasi feje a célkeresztben. Egy, kettő, három: bumm! Ketchup! Tizenkét éven aluliak csak szülői felügyelettel stb.
Gergő mindig ilyen volt. Másfél éves korában, a tökéletesen szobatiszta gyerek, már olyan elmélyülten rakosgatta egymásba a kerek és szögletes fajátékokat, hogy koncentrálás közben bepisilt. Ezt a nagyi mesélte el Tomnak sok évvel később.
Nem kellett volna.
„Figyelj, zsenikém! Tócsa van a széked alatt” – mondta néha Tom, mikor a bátyja órákig fel sem állt a számítógép elől. De Geri mintha nem is hallotta volna.
Gergő már évek óta a különböző nyelveken beszélő emberek kapcsolatát varázslatosan megváltoztató tolmácsprogramon dolgozott. Egy olyan tökéletes technikát akart feltalálni, amely minden nyelvről minden más nyelvre azonnal lefordítja az elhangzó szöveget.
„Figyelj, haver! Jössz focizni?” – kérdezi majd az angol James a kínai Lu Hszientől, ha találkoznak. És Lu Hszien, a fülhallgatóján azonnal kínai nyelven hallja ugyanezt: „Figyelj haver! Jössz focizni?” Mire így szól kínaiul: „Most nem. Fáj a fenekem. Kaptam egy szurit.” És James már hallja is angolul a kínai srác szövegét.
Világraszóló szenzáció lesz, ha Gergő elkészül vele.
Tegyük fel, egy magyar fiúnak megtetszik egy svéd lány, akivel Rómában találkozik. A találmány segítségével azonnal meg tudja szólítani. „Bocs! Nem tudod, merre van a Colosseum? Eltévedtem.” Ezt magyarul mondja, de a lány svéd nyelven hallja, mondjuk a fiú ingére tűzött kis hangszóróból. „Förlåt! Vet du inte var jag finner Colosseum? Jag har gått vilse.” És lehet, hogy egy óra múlva már csókolóznak.
Persze a találmánynak más, kevésbé fontos előnyei is lehetnek. Például mindenki, mindenkivel, a világon mindenhol azonnal mindenről beszélgetni tud majd. És nem kell hazánktól távol egy fél óráig mutogatni például a hőségben, hogy „izé… víz, víz!... water, water! I am szomjas… adjál!... pohár!... megdöglök!… Segítség! Help! Hilfe!”
Gergő ezen a csodálatos találmányon dolgozott már évek óta minden szabad idejében. S persze akkor is, mikor tanulnia, vagy otthon segíteni kellett volna.
Erről az álmáról a családon kívül csak Konrád Dániel, a fizikatanára tudott.
A tanár úr nagyra becsülte Gergőt. Maga is feltaláló volt. Bár eddig csak egy motoros vécékefét és egy fogyókúrás automatát talált fel. Az elektromos kefe körbe-körbe forog. Az automata pedig percenként egy falatot vág le és ad ki a szendvicsből, hogy ne ehessünk túl sokat. (A tanár urat egyébként már évek óta csak Kefének nevezték a diákjai a találmánya és sűrű szemöldöke miatt.)
Gergő találmánya a fogyókúrás automatánál egy kicsit érdekesebbnek, és a világ számára talán fontosabbnak ígérkezett.
De Tom nem hitt benne. Sőt! Időnként felforrt tőle az agyvize.
„Ez egy akkora hülyeség, mint ide Manchester – acsarog a bátyjára, amikor az a program részleteiről beszél valamelyik, hozzá hasonló komputerőrült barátjának, mondjuk, a kövérkés Domokosnak. – Az egész mesét csak azért találod ki, hogy ne kelljen itthon segíteni, és mindent én csináljak!”
Gergő ilyenkor csak legyint, mintha azt mondaná a barátjának, hogy ne foglalkozz a gyerekkel: nem játszik. Ami annyit jelent, hogy kis hülye.
Tomot persze ez a lenéző kézmozdulat még jobban dühbe hozza.
„Meglátod, egyszer belehányok a komputeredbe” – mondja a maga szokott finom, úri modorában, amit már Gergő sem hagyhat válasz nélkül.
„Addig élsz”– veti oda, és tovább magyarázza barátjának programja lényegét.