A nagyikám zseni

Minden nagyinak vannak titkai. Tom és Geri nagyija például fiatalon titkos ügynök volt, a harcművészetek mestere, a lőfegyverek szakértője. Fedőneve: Sellő. Mostanában főleg palacsintát sütöget otthon az unokáinak, akikért tűzbe megy, ha kell. Márpedig kell…, méghozzá fegyvertűzbe, ugyanis az egyik unokáját, Gerit, elrabolják. Vajon Sellő nyugdíjasként képes még felvenni a harcot egy csapat maffiózóval? Szerencsére segít neki másik unokája,a talpraesett Tom, meg a hetedikesek Szövetsége. Sőt egykori titkosszolgálati főnöke is feltűnik, az ezredes, aki még mindig szerelmes belé. A szórakoztató és izgalmas regény, amely A bátyám zseni és Az öcsém zseni című könyvek folytatása, letehetetlen olvasmány gyereknek és felnőttnek egyaránt.

264 oldal, keménytáblás. Móra Könyvkiadó

Ára: 2399 Ft Online ár: 1799 Ft

ITT megrendelhető

RÉSZLET A REGÉNYBŐL

Titkosszolgálat és szerelem * Ma először lőnek, aztán kérdeznek

A rendőrségi épület folyosóján a mennyezeti neonok fénye váratlanul elhalványult. Tom felpillantott. „Mi van má’? ‒ gondolta. ‒ Ingadozik az áramerősség.” Mert a fizika a hármas átlaga ellenére is érdekelte.

A lépcsőház felől, a folyosó végéről nagytestű, magas, kopasz öregember közeledett döngő léptekkel és asztmásan hörögve, mint Darth Vader a Halálcsillagon. Csak éppen nem volt rajta fekete sisakrostély, és nem kapott egymillió dollárt, hogy eljátssza a figurát. Havas csizmája szárát kopott, alul már kissé kirojtosodott farmer takarta. Vastag rövid dzsekije jó meleg lehetett. A nyakán azonban nem volt sál, és az ingét sem gombolta be. Ősz borostával borított arca komor volt, és apró fekete szeme Tomra szegeződött.

Közelebbről úgy nézett ki, mint egy régen elkódorgott kutya, aki most tépetten, lucskosan visszatér a gazdája házába, és látszik, hogy jól ismeri a járást.

A pad előtt két lépéssel megtorpant, és ijesztően felmordult.

‒ Molina vagy? A Tamás?

‒ Aha ‒ mondta Tom. ‒ Talált. És te? Te ki vagy?

Az öreg szeme elkerekedett. Hökkenten nézte a pimasz kölyköt, aki őt tegezi. Aztán kinyitotta a száját. Tíz foga lehetett. Maximum tizenkettő. Öt felül.

‒ Herzog ezredes vagyok! ‒ harsogta. ‒ A nagyanyád barátja. Gratulálok!

Aztán elindult, és bement a párnázott ajtón abba az irodába, ahova a nagyit is bekísérték.

„Mi van? ‒ húzta fel az orrát Tom. ‒ Mi az, hogy a nagyi barátja? És mihez gratulál? Itt valami nagy titkolások vannak, haver!”

Tom előkapta a telóját, meg a fülhallgatót, és ráállt a nagyanyja poloskájára.

A poloskázást Geri találta fel, és a törvény tiltja, mint minden hivatalos engedély nélküli kémkedést. A találmány lényege az, hogy aki engedélyezi a mobilján valaki számára az alkalmazást, azt bármikor, bárhol le lehet hallgatni. Hallani lehet, amit mond, s amit neki mondanak. A telója tehát úgy működik, mint egy mikrofon. A vevőkészülék pedig az engedélyezett személy mobilja.

A Molina család minden tagja hozzájárult a lehallgatáshoz, ha a telefonja be van kapcsolva, és az alkalmazást nem tiltotta le éppen valamiért. (Szerelmeskedés, kisdolog, nagydolog, születésnapi, névnapi meglepetés megbeszélése alkalmával ki lehet kapcsolni a programot.)

Tom feltette a fülhallgatót, és megérintette nagyi képét a kijelzőn.

Az öreg hangját hallotta először. Már megismerte.

EZREDES: ...csakhogy maga már nem nyomozhat a kedve szerint, őrnagy!

NAGYI: Ki őrnagy? Én „őrnagy”? Téved, ezredes. Én már csak egy nagymama vagyok. Nem emlékszik? Maga rúgott ki a testületből!

Tom szája nyitva maradt. Őrnagy? Nagyi őrnagy? Milyen őrnagy? Kirúgták? Milyen testből?

EZREDES: Magunkra hagyna, főhadnagy?

FÉRFIHANG: Igenis!

Az ajtó kinyílt, és az ismerős, szürke kabátos nyomozó megjelent. Becsukta a párnázott ajtót, aztán a fülhallgatós Tomra pillantott.

„Na, tessék! Ez is a valami idióta zenét hallgat! ‒ gondolta. ‒ A bátyját meg elrabolták… Jó testvér!”

És dühösen elsietett.

A párnázott ajtó mögött az Ezredes lehalkította a hangját.

EZREDES: A te eltávolításodnak, Annamari, megvolt az oka.

NAGYI: Szerinted. És nem „eltávolítás” volt, hanem kirúgás.

EZREDES: A feletteseink szerint…

NAGYI: Nekem már nincs felettesem az unokáimon és az Úristenen kívül, úgyhogy hagyjuk a süket dumát, ezredes! Beszéljünk nyíltan! Ketten vagyunk, ha nem hallgatnak le. Azért kellett hazajönnöm Bécsből, azért váltottál le, mert beleszerettem Chrisbe.

Csend lett.

Tom szája kiszáradt.

Mi? MI?!!!! Ki az a Krisz, ha nem a nagyapa?

És mi az, hogy Krisz?

Az nem egy női név? Húha!

Tudta, hogy abba kellene hagynia a lehallgatást, mert nagyi szerelmi ügyei már igazán nem az unokára tartoznak.

Vagy mégis? A családban marad, ahogy anya mondani szokta.Ha nagyi nem akarta volna, hogy a családból valaki lehallgassa, kikapcsolja a mobilját.

Persze az ifjabb Molina pontosan tudta, hogy nagyi izgalmában feledkezett meg a telóról, a poloskáról, meg mindenről, hiszen imádott nagyobbik unokája eltűnéséről volt szó.

„Most mi van? ‒ hallotta a nagyanyja hangját. ‒ Megkukultál?”

EZREDES: Na, persze... A szerelem. Mondjuk, az is elég ok volt, hogy hazahívjunk. Viszonyt kezdeményeztél Christian Walzerrel! (Nagyi nevet.) Egy idegen ügynökkel! Az a fiú az osztrák titkosszolgálat kéme volt!

Szóval nem nő! ‒ sóhajtott Tom. Nagy kő esett le a szívéről.

NAGYI: Ugyan már! Walzer osztrák ügynök volt, akivel együtt kellett működnöm a terrorista-elhárításban államközi megegyezés alapján.

EZREDES: Együttműködni, nem hetyegni!

Tom pislogott.

„Hetyegni? Az mit jelent? Hú! Csak nem?! A nagyi hetyegett?! Nem hiszem el!”

De aztán elhitte, és figyelt tovább.

NAGYI: Semmi közöd nem volt hozzá!

EZREDES: A szabályzat szigorúan tiltja…

NAGYI: Ne röhögtess!

EZREDES: …hogy az ügynökök intim viszonyt folytassanak egymással. Nyolcadik paragrafus hét per á!

NAGYI: Feldughatod a paragrafusodat!

EZREDES: Hogy beszél a felettesével, őrnagy?!

NAGYI: Ahogy akarok. És te már rég nem vagy a felettesem. Te már senki felettese nem vagy. Te már csak egy nyugdíjas öregember vagy, akinek nincs pénze megcsináltatni a fogát!

Csend lett.

Tom tudta: most már igazán nagyon nagy szemétség, hogy kagylózik, de nem lett volna az aki, ha kikapcsolja a poloskát.

Ismét a nagymamája hangját hallotta.

NAGYI: Bocsáss meg! Én is egy vén banya vagyok már… Egy öregasszony, aki ideges az unokája eltűnése miatt, és számít a segítségedre.

EZREDES: Tudod, hogy mindig melletted álltam… És valóban nem… Nem a kis viszonyod miatt hívattalak haza.

NAGYI: Tudom. Azért hívtál haza, mert szerelmes voltál belém.

EZREDES: Te tudtad?!

NAGYI: Persze, hogy tudtam. Egy nő mindig tudja, ha egy férfi szerelmes bele. Csak a hülye férfiak nem látják, ha egy nő megvész értük. Legalábbis így volt régen. Ma már…

EZREDES: De ha tudtad, akkor…?

NAGYI: Miért nem jeleztem, hogy tudom? Mert én nem voltam szerelmes beléd, Imre. Bocs! Ez van. Vagyis volt. No, meg a szabályzat, ugye! A szabályzat tiltotta, ugye! A paragrafus, ugye, a hét per á.

Megint csend lett, és megint a nagyi szólalt meg először, de már kissé halkabban.

NAGYI: Elrabolták az unokámat.

EZREDES: Van fogalmad arról, hogy kik és miért?

NAGYI: Hogy kik, még nem tudom, de Geri valamelyik találmánya kell nekik, az biztos. Vagy a pénze. Segítsz?

EZREDES: Persze. Nem kérdés. Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk az unokádat. De te maradj otthon a serpenyődnél!

NAGYI: Naná! Persze, hogy otthon maradok. Ismersz!

EZREDES: Annamari! Nehogy elkezdj nyomozni! Ez már nem az a világ, ami negyven éve volt. Annamari! Ma először lőnek, aztán kérdeznek. Annamari…!

A párnás ajtó kivágódott. A nagyi kirontott rajta.

Tom lekapta a fülhallgatóját.

Az öregasszony megtorpant az unokája előtt, és úgy nézett rá, ahogy Tom még sohasem látta nézni. Harag és fenyegetés villogott a tekintetében. A sellő átment cápába.

‒ Lehallgattál?! Le mertél hallgatni?

Tom megrántotta a vállát:

‒ Nem kapcsoltad ki a poloskát, nagyikám!

A pofon éppen akkora volt, amit egy tizenéves gyerek még könnyedén kibír. Nem hasal el tőle, de az arcán azért meglátszik egy napig az ujjak nyoma. A nagyi életében először ütötte meg Tomot, pedig az elmúlt tizenkét évben volt rá vagy száz nyomós oka, ha nem több.

Az ezredes az ajtóban állva felhörrent.

‒ De Annamari!

‒ Ezért még számolunk! ‒ sziszegte a nagyi az unokájának, és elsietett.

Tom felemelkedett a padról, és igyekezett ártatlanul meg értetlenül pislogni, mint zuluharcos az angol vécére.

‒ A nagyikám ideges ‒ magyarázta az ezredesnek. ‒ A hülye bátyám miatt, ugye… De nem haragszom rá.

És elindult a kijárat felé ő is.