BALHÉS BENI NAPLÓJA

Ember legyen a talpán, aki össze tudja számolni a rengeteg rémisztő csibészséget, amit Beni barátunk elkövet! Pusztán jóindulatból romba dönti a családi otthont, az őrületbe kergeti csínytevéseivel a nővéreit, és természetesen abban is része van, hogy lángokba borul a vidéki kollégium, ahova elkeseredett szülei száműzik.

Kemény kötés, 120 oldal
Ára: 1990 Ft

Kapható a jobb könyvesboltokban és a Líra internetes oldalán!

Ember legyen a talpán, aki össze tudja számolni a rengeteg rémisztő csibészséget, amit Beni barátunk elkövet! Pusztán jóindulatból romba dönti a családi otthont, az őrületbe kergeti csínytevéseivel a nővéreit, és természetesen abban is része van, hogy lángokba borul a vidéki kollégium, ahova elkeseredett szülei száműzik. Mindeközben hősünk persze végig meg van győződve róla, hogy nála jobb gyerek még nem született a világon.

És ahogy ez a kis gazfickó mindezt leírja a naplójában, azon bárányhimlősre röhögi magát az ember! Úgyhogy jól kapaszkodjatok meg, ha olvasni kezditek, mert rázós kalandokban lesz részetek! A Harry Pottert tutira félreteszitek, míg meg nem tudjátok, mi mindent művel a világ leghuncutabb bajkeverője.

A Balhés Beni hangos könyvben is megjelent, két CD-n Kerekes József (Garfield, Grincs, Shrek, Jim Carrey hangja) előadásában.

*

RÉSZLETEK

Beslisszoltam a Lili szobájába, hogy majd az ő naplójából másolok egy kicsit. Csakhogy ő becsukta az íróasztala fiókjába, úgyhogy iszonyú sok időmbe telt mire végre megtaláltam a kulcsot. Kinyitottam a Lili naplóját, hát volt benne minden, csoki, zizi, madártej! Komolyan, futkosott a hátamon a szőr attól, amit ott olvastam.

Nekem 3 darab nővérem van és mindegyiknek 1 darab naplója van, amibe minden este beleírnak. Ez már azután történik, hogy leszőrtelenítik magukat a borotvagéppel és minden vörös pöttyöt szétnyomkodnak a képükön. De ma este, még nyomkodás előtt megjött a Lomposh Csanád, az egy olyan randa nagy marha milliomosgyerek, és tök sápadt a pofája, mint annak a sárgarigófejű Edvárd Kulen nevű vámpírsrácnak az Alkonyatban, és szendvicsgyára van a papájának meg mercédesze. Na ő a Lili lovaglója, bocsánat, lovagja, és bekéreckedett a Lilihez, mire a másik két nővérem rögtön vihogni kezdett. Később a sárgarigófejű kijött egy pohár vizet kérni, a pofája akkor már egészen ki volt pirosodva. Sajnos összefutottunk a nappaliban.

– Mi van a hónod alatt, macskajancsi? – lapogatta meg a vállamat. Lassan forgott a nyelve, mintha négy napig tojt volna rajta egy túzok. Fáradtnak tűnt. Mit művelhettek odabent a Lilivel?

– Napló – morogtam.

– Muti!

– Hé, csak ínyenceknek! – vetettem oda neki, és nagyon utáltam.

– Nana! Idenézz! – húzott elő egy rágót, aminek a papírján a Luk Szkájvolker lézerkardozott. – A tiéd, ha megmutatod a naplód.

Körülnéztem a nappaliban, ki látja ezt a gonosz üzletet. A másik két nővérem ott kuncogott a kanapén. Na, jól összehordta itt a szél a szemetet, gondoltam. Átnyújtottam a naplót. Megkaptam a rágót. Csanád boldogan kurjantott, hogy megszerezte a zsákmányt, de erre már Lili is kigördült a szobájából. Csanád fennhangon olvasni kezdett:

„Beteg egy űrlény ez a sápadt Lomposh, az már biztos, ma este megint idetolta azt a rigó arcát, pedig tudja, hogy ki nem állhatom. De anya asszongya, hozzá kell mennem, ha megkéri a kezemet ez a Godzilla, mert akkor sosem lesz anyagi problémája senkinek a családban. Úgy látszik, az senkit sem érdekel a családban, hogy igaziból hányhatnékom van ettől a milliomosgyerektől, mert nagy ronda vörös kezei vannak, és szőrős a füle, és az orra egy nagy csőrre hasonlít, és csótányt lehet irtani a szája szagával, és inkább egy görényt csókolgatnék, mint ezt a Darth Mault. De a pénz nagy úr, a nyomorult életbe!”

Hát a Lili egész idő alatt nyivákolt és ki akarta tépni a naplómat a Lomposh ronda vörös kezéből, ám az magasra feltartotta és végigolvasta az egészet.

Mire végzett, mindenki engem bámult a nappaliban. De hogy! Úgy éreztem magam, mintha a nyakamba szakadt volna egy raklap hobbit Középföldéről.

– Miféle marhaságokat firkálsz te itten össze?– mordult rám a Csanád. – Na, vedd szépen elő a kakaskádat, és azzal jáccál, jó?

Megmontam neki, hogy ez nem marhaság, ezt én mind a Lili naplójából másoltam, csókolom!

Erre a Csanád vette a kalapját és elviharzott. Böske nővérem csípőre tette a kezét, és monta nekem, hogy „Ilyen hüjének lenni már költészet, Benike!”, a Lili meg örökké meg akart fogni, de fojton kicsúsztam a hosszú vörös karmai közül, nem vagyok én az ábrázattya, hogy nyomorgasson!

Eccerűen nem értem, hogy mit követtem én el, hogy annyi bajuk van velem, de komojan! Az egész család dühös rám, hogy elpancsoltam a Lili házasságát és ezzel kivettem legalább százmillijó forintot a családi kaszából, de én nem tudom hogy mi közöm ehhez az egészhez csak mer egy oldalt kiírtam a hüje nővérem naplólyából?

* * * * **

Mégis, utoljára még ki kellett szaladnom a retyóra, úgy izgultam, hogy jól sikerüljön nekik a buli, mert szeretem én a nő véreimet, kis érzékeny búzakalászaim…

Szegény Zsuzsika most is ott állt a fürdőszobában a tükör előtt, és próbált valamit kezdeni a homloka és az álla közötti húsfüggönnyel.

– Szép vagyok, Benike? – kérdeszte aggódva, mikor meglátott.

– Akár egy bullmasztiff – bólintottam. – És ez a blúz!…

– Igen?

– Életveszélyes.

– Ugye? – ragyogott fel a szeme.

– Aha. Úgy néz ki, mint egy rossz pokróc.

Zsuzsika arca elsötétült. Csipáztam, ahogy egyre idegesebben rángatja a tincseit, hogy minél többet takarjanak az ábrázattyából.

– Egyáltalán, mit keresel te itt, Benike? Nem a szobádban van a hejed?

– Bocs, csak rottyon voltam – vontam meg a vállam. – De ha gondolod, legközelebb elintézem a szobámban.

Akkor odajött a Lili is. Legalább egy liter pacsulit magára öntött. Úgy bűzlött, mint húsvétkor a Duna Pláza.

– Te mit csinálsz itt? – förmedt rám.

– A világegyetemet jöttem megmenteni – feleltem hanyagul, és elővettem a képzeletbeli lézerkardomat: – Zzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz!

Szegény 2 nő vérem csak állt ott, meredt szemmel, két csodás intellektus, ikertornyok, na, az én véreim. Azért nem mertem volna megkérdezni tőlük, hogy hány foga van egy brokkolinak…

Végül megrázták magukat, és betereltek a szobámba.

Egy óráig bírtam egyedül, ment a tévé, de semmi érdekes, valami golyószórós manus gyilkolt halálra olyan falusiakat, akiknek a vérét megmérgezte az erdei szellem. Szóval tökéletesen gyerekbarát horror ment, de nem hagytam, hogy csak úgy semmiért pusztuljanak az agysejtjeim, úgyhogy a laptopot is életre keltettem. Mindjárt felszánkáztam egy játékoldalra, ahol kis zöld ugráló manókat kellett összelapítanom egy daruskocsival, majd az aszfaltba vasalnom egy óriásúthengerrel.

Amikor az országút már egészen zöld volt a rengeteg palacsintává lapított manótól, kikapcsoltam a gépet és lesündörögtem az emeletről, persze óvatosan, hogy + ne lássák. Fél tíz volt már, és rengeteg szendvics meg ital sorakozott az asztalokon, és vagy nyolc-tíz idegen lány ácsorgott a nappaliban, de csak egyetlen 1 férfi: a Bruhászi doktor, aki nem ácsorgott, mert nem bírták volna a sonkái.

Nagy ég, mi lesz itt, kérem! Pillanatokon belül bobban a romba!

A lányok rázták magukat valami ostoba fémzenére, de láccott, hogy nem nagyon csípik a bulit. Hú, hogy furdalt engemet akkor a lelkiismeret! És épp amikor az ment, hogy „Kicsilány, ou, szia, helló! Álljunk össze mint két kicsi lego…”, megcsörrent a Böske mobilja. És a Böske elsápadt attól, amit mondtak neki a telefonba. És kiment a postaládához, és amikor visszajött, a fényképek voltak a kezében. Meg egy levél a cipész viziló fiától. És én rögtön tudtam, hogy nagy a baj. Senki udvarló el nem jött. + sértődtek. És a nő véreim majdnem sírtak.

* * * * * *

Repült a cirkáló és én borzasztóan bánni kesztem hogy eljöttem velük, mer iszonyúan fáratt kesztem lenni így belenyomódva az ülésközbe, ó, hogy fájt mindenem! Lassan lement a nap és hideg keszdett lenni és a szürkületben a Darabos már nem vezetett olyan gyorsan talán mert az egy ép szeme csak a nappali világosságra volt garantálva. És akkor még az is a bajom volt, hogy kucorgott a bendőmben az ebéd, és most ért le a kaja a bélés mélyére, és nekem klotyóra kelletett mennem, de nem nagyon soká, mondjuk Piliscentlászlóra beugorhattunk volna, de persze nem tutták a Böskéjék hogy ott vagyok mögöttük. És mentünk a hegyek között Visegrád felé, nemtom, mér azon a kanyargós úton, szerintem a Darabos smárolni meg csöcsörészni akart az erdőben, de én nem bírtam tovább szorítani és eleresztettem egy galambot és a fűszeres zamat mindjár felforrósította a levegőt. A kis csacsik meg csak izegtek-mozogtak ott elöl, hű de kellemetlen lehetett, mert mindkettő aszitte hogy a másik volt. Márpedig az én galambkáim előtt bizony a leghétpróbásabb vadászgörény is meghajlik, nemhiába fél mindenki a púzókámtól. És ahogy telt az idő, személyre szabott aromámmal egyre gyakrabban gondoskodtam az intim illatosításról és lassan a cirkálóba költözött a Magyar Galamtenyésztők Fajtaklubja. Éa akkor a Darabosnak elege lett abból, hogy ártatlanul pillangatnak egymásra a Böskével és morogni keszdett, hogy csak nem költözött be valahova hátra egy görénycsalád. És akkor mocorogni kesztem mer már a könykökeim is fájtak, nemcsak a térgyeim, és a bendőm meg egyre csak kutyogott, és akkor a Böske felsikoltott, hogy:

– Jaj, van valami az ülés alatt! Hallom, hogy mozgolódik! Jaj, Barna, biztosan egy erdei vad!

– Ne féjjen, ne féjjen! – monta a Darabos. – Majd én megvédem az életét, Böske!

És akkor megállt az úton, épp egy hegy tetején, messze be lehetett látni a lejtőt ha jönne valaki, de a motort nem kapcsolta ki csak rátette a lábát a fékre, és hátranyúlt a karjával hogy mi a frász ez. És megmarkolta a hajam, és akkor káromkodott hogy ez valami szőrös állat, és akkor én gondoltam hogy csöppnyit mulatok ha már ennyit szenvettem, és kicsit beleharaptam a kezébe. Na jó, talán nem is ojan kicsit, és ő akkor óbégatni kezdett, hogy „Görény ez, egy igazi görény, egy veszett görény, megharapta a kezemet! Meg fogok veszni!” És előrerántotta a kezét és feltépte az ajtót és közben csúnyán beütötte a fejét de nem volt mersze elájulni. Gyorsan kiugrott, faképnél hagyta a nővéremet (ez mutattya, mennyire szerette őtet) és rohanni kezdett bele a sűrűbe, micsoda hős, egy igazi bátor Robin Húd, de még mielőtt eltűnt volna, akkorát köpött félelmében mint egy lámacsorda. A Böske meg sikoltott mint a vett malac mer a cirkáló gurulni kezdett lefelé, először csak lassan, aztán megrázkódott az a böhöm teste és egyre sebesebben falta a métereket. És a Böske bepánikolt pedig neki van 1 jogsija, és akkor megin a Beninek kellett a helyén lenni az eszének meg a bátorságának. Előremásztam és a kormányba kapaszkodtam és akkor a Böske még jobban sikoltott, hogy „Te vagy az, te senkiházi?!” én meg visszaordítottam hogy inkább aztat mongya meg, melyik a fék.