VAU!
A tizenkét esztendős Szilas Pali egyik pillanatról a másikra kutyává változik. Miközben azonban négy lábon, hosszú, lengedező farokkal, és nedves, örökké szimatoló orral járja a várost, a lelkében ugyanaz a kisfiú marad, mint aki az átváltozás előtt volt. és úgy is gondolkodik.
Ifjúsági regény Pikler Éva rajzaival
Kemény kötés, 120 oldal
Kapható a jobb könyvesboltokban és a Líra internetes oldalán!
A tizenkét esztendős Szilas Pali egyik pillanatról a másikra kutyává változik. Miközben azonban négy lábon, hosszú, lengedező farokkal, és nedves, örökké szimatoló orral járja a várost, a lelkében ugyanaz a kisfiú marad, mint aki az átváltozás előtt volt. és úgy is gondolkodik.
De vajon mi történhetett? Miért változik át újra és újra vizslává a fiú?
Bár Pali csupán legjobb barátjának, Kárpicának meri elárulni, milyen furcsaságok történnek vele, idővel egyre többen fognak gyanút a környezetében. Nincs mese: minél hamarabb ki kell deríteni, mi az átváltozás oka!
A fordulatos regényt, amely az elmúlt években egy egész generáció kedvence lett, Az évtized legjobb ötven magyar gyermekkönyve verseny során a Top 50-be választották.
AJÁNLÁSOK:
"Kezdő anyaként sok mindent beszereztem Márk fiamnak. Az egyik legfontosabb, ami nem hiányozhat a könyvespolcomról, Nógrádi Gergely Vau! című könyve. Már alig várom, hogy mesélhessek belőle. Igazi remekmű!"
Bombera Krisztina
"Ajánlom ezt a könyvet gyerekeimnek, Dórának és Dávidnak, és négy kutyámnak, Ducinak, Buksinak, Aliznak és Basunak."
Dömsödi Gábor
"Szeretem a meséket. Az egész gyermekkoromat könyvvel az ölemben töltöttem, többnyire törökülésben. Úgy valahogy más, észrevettétek? Ezt a mesét pedig kifejezetten imádtam volna. Biztos, hogy elolvasom még egyszer. Talán nekem sem ártott volna, ha gyerekkoromban kicsit kutya vagyok..."
Jáksó László
"Egyik este mesélni kezdtem a Vau!-ból a nagyobbik fiamnak. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy Benjamin már rég alszik, és én még mindig a könyvet bújom. Hiába, no; a történet izgalmas, a figurák imádni valóak, a szerző pedig a barátom. Naná, hogy ez számomra az év gyerekkönyve!"
Vujity Tvrtko
"Apuuu! Akajok egy kiskutyát!"
Nógrádi Sára Kata
A regény utószava
Ez a könyv azért született, mert gyermekként úgy éreztem, hogy az én öcsém is mindennél és mindenkinél jobban szereti az állatait. Amikor például több napra elutazott, hosszú oldalakon hagyta meg pontokba szedve, hogy mivel etessük Matyit, a szarkát, hogyan mosdassuk Tibit, az iguánát, és miképpen futtassuk délutánonként Dödikét, a fehéregeret. Én pedig éveken keresztül féltem attól, hogy nem versenyezhetek velük a testvérem szeretetéért, s időnként arra vágytam, hogy egy kicsit Matyi, Tibi, vagy Dödike lehessek, és engem is nagyon szeressen az öcsém.
Talán ha néha kutyává válok, mi is jobb testvérek lettünk volna.ű
RÉSZLETEK:
“Az egész néhány pillanat alatt történt. Pali behunyt szemmel várta, hogy elaludjon. Már majdnem sikerült neki, amikor hirtelen viszketést érzett a pizsamája gallérjánál. Odanyúlt, s azon nyomban verítékezni kezdett a homloka. Szőrcsomót tapintott a nyakánál! Megnyalta kiszáradt száját, s mélyeket lélegzett, hogy csitítsa kissé vadul kalimpáló szívét. Az izgalmak azonban csak fokozódtak. Furcsán bizseregtek a végtagjai. Oldalra pillantott. Elhűlve látta, hogy szétnyílik a tenyere és egy pamacsos mancs bújik elő a bőre alól. Szipogni kezdett.
„Mi a túró!” – nyúlt az orrához. Megfagyott ereiben a vér: nedves és hűvös volt az orra. Megrázta a fejét, hátha csak álmodik, de a hipp-hopp hatalmasra nőtt fülei hangosan klaffogtak kétoldalt. Kinyitotta a szemét.
„Csak nem pánikolni, csak nem pánikolni!” – nyugtatgatta magát, és idegesebb volt, mint valaha.”
* * *
“– Bölény bácsi! – szólította meg Pali. A tömzsi fiú megszívta az orrát.
– Mi van?
– Bölény bácsi, kérdeznénk valamit a Savanyától.
Bölény megrántotta a vállát.
– Ott van, kérdezzétek meg tőle.
– Áh nem – húzódozott Kárpica. – A világért sem akarnánk zavarni. Olyan elfoglalt szegény.
Egy szemüvegtok és egy hetedikes irodalomkönyv repült el a fejük fölött. Majd egy sikoltozó fiú rohant el előttük cafatokra szaggatott ingben és péppé vert pofázmánynyal.
– Nehéz idők – állapította meg sóhajtva Kárpica.
– Azok – bólintott Bölény. Aztán Paliékra emelte véreres szemét. – Na, mi a kérdés trágya, nyamvadtak?
Kárpica némi rémülettel a szemében nézte Bölény fatörzsvastagságú nyakát. Nagy levegőt vett.
– Az van, Bölény bácsi, hogy… izé… szóval a barátom tegnap… na, szóval azt állítja a barátom, hogy… izé… hogy…
– Mi ez a kutykurutty, te kákabélű? – förmedt rá türelmét vesztve Bölény. – Hát azt hiszitek, hogy ennyi időm van rátok, csókolom az önéletrajzotokat!
Pali gyorsan átvette a szót.
– A kérdés az: ott volt-e tegnap Savanya a barátaival Ridzó papa pizzériájában, volt-e ott egy vizsla, látott-e egy lányt elrohanni egy fiatalembertől, és kinevették-e a tutyimutyi srácot?
Bölény a szemét meresztgette.
– Na állj, arról nem volt szó, hogy kihallgatás lesz! Szerintetek meg tudok jegyezni ennyi kérdést egyszerre?
– Sokkal többre is képes vagy, Bölény bácsi – hunyorgott bátorítóan Pali. Bölény vigyorogni kezdett.
– Ne hízelegj, mert a végén még elolvadok, mint fagyi a forró aszfalton. Itt várjatok, mazsolák!
Azzal elviharzott.”
* * *
“– Ez… ez… Pali… ez… ez nagyon gáz… hú de gáz… kiiirrrááály, de gáz… pupák… te vagy az?
A vizsla mozdulatlanul meredt rá. Aztán vakkantott egyet:
– Vau!
Kárpica kilépett a zuhanyfülkéből, és gyorsan a dereka köré tekerte a törölközőjét.
– Vau! – ismételte. – Azt mondja: vau! Ez akkor most azt jelenti, hogy… mit is jelent? Egy vakkantás: nem, két vakkantás: igen?
A vizsla lefeküdt a földre és eltakarta a szemét.
– Jól van na, megzavarodtam – csapott a levegőbe idegesen Kárpica. – Végül is nem mindennap változik az ember barátja kutyává.
Hangokat hallott kintről. Felkapta Pali törölközőjét a földről, és épp csak annyi ideje maradt, hogy rádobja a kutyára. Két férfi lépett a zuhanyzóba. Beálltak a fülkékbe, és megnyitották a csapokat.
– Pszt, gyere – súgta Kárpica Palinak, és az öltöző felé indult. Ha a férfiak ekkor hátranéznek, alighanem a szívklinikán kötöttek volna ki egy közepes lefolyású infarktussal. Egy lassan araszoló törölközőt láttak volna ugyanis, amint átlibeg négy szőrös lábacskán az öltözőbe.”
* * *
“– Apa! Apa! – rohant édesapja karjába a kislány. A férfi elkapta, és a levegőbe emelte.
– Kislányom, csakhogy megvagy végre! – sóhajtotta. Emmike szaporán kalimpált a lábával.
– A függöny mögött! – bökdöste az apját. – Ott a kutyus, amelyik megmentett a boxejtől!
Szilas apuka letette Emmikét a földre. Előrelépett, és megérintette a függönyt. Valami megmozdult a selyemszövet mögött. Gigiék hátraléptek, Kárpica mamája ijedten Emilbe kapaszkodott.
– Helló! Blöki! Gyere elő! – mondta Szilas apuka. Ekkor krákogás és szipogás hallatszott a függöny mögül, majd Pali borzas feje jelent meg oldalt.
– Azt hiszem, egy kicsit meghűltem – mondta dideregve.
A többiek értetlenül bámulták. Pali? Blöki?...
– Pali? – kapta a szája elé a kezét Emmike. Smasszer összevonta a szemöldökét, Kárpica mamája pedig még közelebb húzódott Emilhez. Gigi elindult a függöny felé, de Pali egyetlen kézmozdulattal megállította: – Ne! Nincs rajtam ruha.
Szilas apuka szemei fennakadtak, de azért levette a zakóját és odanyújtotta a fiának. Pali felkapta, majd magára rántotta a függönyt és ügyesen a dereka köré tekerte. Aztán széttárta a kezét:
– Na? Van esélyem a jelmezversenyen?
Nevettek. Gigi odalépett a fiúhoz és megfogta a kezét. Smasszer megköszörülte a torkát.
– Azt hiszem, zavarunk – nézett sokatmondón a többiekre, aztán biccentett, és elindult kifelé.
– Később még számolunk – mondta Palinak az apja, mert egyáltalán nem értette, miért nincs ruha a fián. De volt annyira tapintatos, hogy most ne kérdezősködjön.”