Nógrádi Gergely - GYÖRGYI (MIÉRT PONT Ő?) +15

 

Élete utolsó hónapjában egy ország bámulhatta döbbenten a lecsúszott díva szerepében a magyar médiaipar egykor legtündöklőbb tehetségét, Albert Györgyit. Most, a halála után, lehullhat a lepel: a könyvből, amelyet kezében tart az olvasó, megtudhatjuk, milyen viszonyban volt Györgyi az elmúlással.

Kartonkötés, 104 oldal

A könyv letölthető a mek.oszk.hu oldalról ingyen!

 

Élete utolsó hónapjában egy ország bámulhatta döbbenten a lecsúszott díva szerepében a magyar médiaipar egykor legtündöklőbb tehetségét, Albert Györgyit. Most, a halála után, lehullhat a lepel: a könyvből, amelyet kezében tart az olvasó, megtudhatjuk, milyen viszonyban volt Györgyi az elmúlással, miképpen születtek a sikerkönyvei, hogyan zokogott, ha magához szoríthatott egy gyermeket, és miért pont ő nem futhatta be azt a pályát, amelyre a képességei alapján hivatva volt.

Egy barát emlékezik rá. Egy barát, akivel a könyveit írta, és akinek a legféltettebb titkait is elárulta. Aki hónapokig hallgatta őt, és aki hetekig járt be hozzá a pszichiátriára és az elvonóra.

A baráti visszaemlékezésből egy olyan embert ismerhetünk meg, akit sokan szerettek ugyan, de érzése szerint sosem elegen és sosem eléggé.

Ezt a könyvet a szeretet íratta. Bizonyára ezért ilyen megrendítően őszinte.

RÉSZLET:

Nyolc órával Györgyi halála után aludni próbálok. Hiába. Zaklatottan forgolódom vagy harminc percig. Nyolc órája tudtam meg, hogy lelki és szellemi társam nincs többé. Nyolc óra kellett hozzá, hogy újra ura legyek az idegeimnek. De nyakamon az olajos tajték mutatja: a neheze még csak most következik. Agyam mint egy vetítőgép. Tucatszor végigjátszatom vele az utolsó találkozást. Belváros, füstös kiskocsma, nyár vége. Bablevest kér, pedig nem szereti. Megint rossz bőrben van. Arcán számomra ismeretlen grimasz: mint egy haldokló fintora. Egész este képtelen a mosolyra. Ilyen talán még sosem volt velünk. Nem tudom megnevettetni. Hiú reménnyel telve tapogatom kiugró arccsontját, vékony, fehér csuklóját. Hinni akarom, hogy szándékos a jelentős nyári súlyvesztés. Egy ideje állandósult óhaja a fogyás. Fontos a lelkének. Ezért is döbbent meg, hogy ezúttal a szokásosnál sokkal többet beszél az elmúlásról. Amikor megunja a panaszkodást, csak ül, lehorgasztott fejjel, kétségbeesett gondolatokba merülve. A jellegzetes depressziós tünet. Aztán váratlan felcsillan a szeme, és az ellenkező végletbe esik. Illúziókba ringatja magát: arról beszél, hogy így, közel a versenysúlyához, kifoghat egy negyedik férjet. A közismert férjjelöltről, D.-ről kérdezem, de legyint: már vége. Akaratlanul szóba hozom a betegségét, mire csökönyösen ismételgeti, hogy jól van. Fuldokló, görcsös köhögés rázza; hónapok óta képtelen kikúrálni magát egy megfázásból.

Körülöttünk szánakozó pillantások: naná, hogy felismerik. A média rendesen beégette az agyakba az arcát és a magánéletét. Ez a dolga, persze. A mindenhonnan kiebrudalt riporternőnek már csak némi hírverés jut osztályrészül. Ahogy az egyik volt pasija mondta, amikor a szeretőkről szóló Albert Györgyi-könyv miatt megkerestem: „Az ilyeneknek, mint az a nő, csekélyke élet dukál tele szenvedéssel, majd jön a jutalom: a megváltó halál.”