Emmike nem semmike
Kislányom, megőrülök!
Az ötéves Emmike őrületbe kergeti az apukáját. Pedig Emmike mindig csak jót akar: befogad egy kisfiút, akivel kiabáltak, szemetet önt egy sofőrre, aki szemetelt, hazahoz egy eltévedt kutyát, aztán egy magányos nagymamát (meg nagypapát!), kipróbálja a kerekes székes életet, és azt is, milyen roma kislánynak lenni. Emmike tényleg nem semmike. Szegény apukája szívrohamot fog kapni. Vagy gutaütést. Pedig az apuka a felnőtt, és így persze sokkal okosabb meg bölcsebb, mint az ő kicsi lánya. Vagy nem?! A fergeteges humorú kötet rajzait Pikler Éva készítette.
128 oldal, kartonált, behajtott füllel, Móra könyvkiadó
Ára: 2499 Ft Online ár: 1874 Ft
RÉSZLET:
Emmike és a szemét
Ma délután Emmike, Cinka nevű kis ovis társával rohant be a lakásba, és azt kiabálta, hogy:
‒ Zárd be! Zárd be!
‒ Mit zárjak be? ‒ pislogtam.
‒ Az ajtót, apcika, az ajtót! Kulcsra!
Nem értettem, mért kellene kulcsra zárni az ajtót, de elindultam kifelé. Jobb, ha az ember szót fogad a kislányának, akit Emmikének hívnak. Tapasztalat.
Amint az ajtó közelébe értem, embertelen bömbölést hallottam.
‒ Kitekerem a nyakatokat! Piszok kis kölykök! Majd adok én nektek…!
Egy férfi közeledett futólépésben a kerti úton, és üvöltött, mint akinek veszett Tyrannosaurus volt a papája.
Lehetett úgy százötven kiló, abból csak a feje negyven, ami most vörösen lángolt a dühtől.
Én senkitől se félek, kivéve Emmikét és a százötven kilós üvöltő embereket, úgyhogy bezártam a vasrácsot.
‒ Mit akar? ‒ szóltam rá bátran a rács mögül. ‒ Mit ordít?
‒ Ide szaladt be két kis pofátlan csitri?! ‒ harsogott a dagadt dinó, és belekapaszkodott a rácsba.
‒ Miért? ‒ kérdeztem hűvösen és nyugodtan, mint egy Anthony Hopkins a Hannibálban.
‒ Majd elmondom, ha a kezem közé kapom őket! ‒ vicsorgott a monstrum, és megrázta a rácsot.
Ha ez most ki tudja szakítani a vasrudakat ‒ gondoltam ‒, és túlélem, tuti, hogy visszakérem a pénzt a lakatostól.
‒ Senki sem jött be ide! ‒ jegyeztem meg, és be akartam hajtani az ajtót is. A nagypapám mindig azt mondta, hogy jobb hazudni és élni, mint igazat mondani és halni. Persze van, aki ezzel nem ért egyet.
‒ Azt mondja, senki sem ment be?! ‒ bömbölt a monstrum.
‒ Senki ‒ mondtam én.
‒ De igenis! ‒ ugrott mellém Emmike. ‒ Mi bejöttünk! ‒ És dühösen a csípőjére csapta a kezét.
Na, ez az! Ilyenek miatt kell idegorvoshoz járnom, ha valaki nem tudná. A saját lányom meghazudtolja az apját! Mit tanulnak ezek az oviban?
‒ Szóval itt vagy? ‒ süvített a bölény. ‒ Hogy mertetek szemetet önteni a kocsimba? Kitekerem a nyakadat, akár itt van az apád, akár nem!
‒ Na, de kérem! ‒ dadogtam. ‒ Hogy képzeli? Miket beszél? Mi történt?
‒ Ez a töpörtyű meg a másik törpe ‒ rikoltott a dinóbébi ‒ beöntöttek a kocsimba egy kosár szemetet! De ki fogják takarítani, vagy addig élnek!
‒ És maga, bácsi? ‒ rikoltott Emmike. ‒ Maga nem csinált semmit? Kidobta a kocsi ablakán a zsíros papírt, amiből evett! Láttuk! Aztán meg kiöntötte a cigihamut! Beleszállt a szánkba!
A dagadék szeme kimeredt, és csak kapkodta a levegőt, mint kacsa a nokedlit.
‒ Mi? Mi? Mi?
‒ Igen mi, mi, mi! Mi láttuk. Meg más is! A Laci szomszéd. Felvette videóra. Az óvó néni azt mondta, hogy az utcán nem szabad szemetelni. Mert a város mindenkié. És tisztaságnak kell lenni, hogy ne legyen betegség. De maga, bácsi, kiszórta a papírt meg a hamut. Ezért öntöttük a fejére Cinkával a szemetet. És el is fogjuk mondani az óvó néninek, aki elviszi a rendőrségre, és ott aztán üvöltözhet a börtönben.
Mire ezt Emmike végigmondta, a szomszédok mind az ajtónkhoz gyűltek, a pasas meg úgy eltűnt, mint kakis vécépapír a szélviharban.
Álltam és pislogtam.
‒ Emmike ‒ suttogtam ‒, ti szemetet öntöttetek a bácsi kocsijába, mert szemetelt?
‒ Naná! ‒ mondta Emmike. ‒ Megérdemelte!
‒ És a Laci szomszéd tényleg felvette videóra az egészet?
‒ Dehogy vette! ‒ mondta Emmike. ‒ Csak rá akartam ijeszteni a bunkó bácsira.
‒ Kicsi lányom! ‒ hörögtem. ‒ Kérlek, csak egyet árulj el a te szerencsétlen apcikádnak: kitől tanultál meg így hazudni?
Mire Emmike felkacagott.
‒ Mondjam vagy mutassam?